KONAMI: „A MOBIL A FŐ PLATFORMUNK!”

Hideki Hayakawa döntésének értelmében a cég a jövőben elsősorban a mobiljátékok fejlesztésére fog fókuszálni.
Gera Krisztián
Gera Krisztián
2015. máj. 15. 9:01
Konami: „A mobil a fő platformunk!”

Bármilyen vadnak is tűnt a feltételezés pár nappal ezelőtt, tényként kell kezelnünk, hogy a Konami a jövőben még a mostaninál is kevesebbet fog a konzolokkal foglalkozni, mert a vezetőség inkább a mobiljátékokra kívánja helyezni a hangsúlyt.

Hideki Hayakawa, a cég új vezérigazgatója szerint a vállalatnak jóval agresszívebben kellene terjeszkednie a mobil-szegmensben. A férfi nyilatkozata alapján, mivel "még a játékok fizikai kópiáit birtoklók is hajlanak az extra tartalom megvásárlására", az alkotásaiknak ki kell majd elégíteniük ezt az igényt. Azaz fejlesztőiknek olyan játékokat kell majd tető alá hozniuk, amik bőségesen el lesznek látva megfizethető áron kínált letölthető kiegészítőkkel.

Hayakawa ezen kívül azt is közölte a Nikkei Trendy Net-nek adott interjújában, hogy a sikeresebb sorozataik előbb vagy utóbb, de mobilonkészülékeken is futtatható címekkel fognak gazdagodni.

Tekintve, hogy a cég leállította a Silent Hills munkálatait és a külsős munkatárssá visszafokozott Hideo Kojima több megbízható forrás szerint a Metal Gear Solid V: The Phantom Pain megjelenése után végleg elhagyja a vállalat kötelékét, kijelenthetjük, hogy a jelek szerint a Konaminál egyszer és mindenkorra lezárult egy korszak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Crytek01
Crytek01
2015. máj. 16. 16:13
#5

Ezt a szemétláda mocsok idézőjelet muszáj erőltetni? Arra jó hogy véletlenül se tudd máshova linkelni mert szétesik a link.

Frostfire
Frostfire
2015. máj. 18. 12:00

" helyett %22-t írj

..konami_%22a_mobil..

magerg
magerg
2015. máj. 15. 13:11
#4

Hehehe. Azt remélik a kis sunyik hogy olcsó mobilos casual címekből majd dől a pénz.

Van egy rossz hírem: ez a piac már elég telített, és a userek is majd kezdenek kiábrándulni a mikrotranzakciókból.

kihaennem
kihaennem
2015. máj. 15. 10:20
#3

szánalmas banda

Shinjiii
Shinjiii
2015. máj. 15. 11:07

Mit gondoltál, majd a Konami értünk lesz? Ugyanolyan kiadó stúdió, mint az összes pénzéhes nagyobb társbanda. Nem kell ezen csodálkozni, ha veszteséges a vállalkozásod valamely részlege, te is bezárod. Nem érdekel, hogy az a 300 ügyfeled havi fogkréme, amit te gyártottál nekik, mondjuk megszűnik. Le se szarod. Mert nem nekik jótékonykodsz, hanem te akarsz jól élni.

5hR3kY
5hR3kY
2015. máj. 15. 10:16
#2

Kíváncsi leszek hogy mekkorát koppannak, amikor rájönnek hogy a mobil játékok piacot nem az ő játékaikra tervezték, hanem leginkább az egyszerű pár percre lekötős logikai, ügyességi játékokra, az egységsugarú usereknek. xD

FaL
FaL
2015. máj. 15. 9:22
#1

Úgy látszik Super Bunnyhop-nak jó volt az informátora. Nagy kár egy ilyen szebb időket megélt, neves stúdióért. :(

Vissza az oldal tetejére